Vannak helyek, ahol az ember megnéz egy előadást. És vannak helyek, ahol az estét nem nézi, hanem átéli. A Szentmargitbányai Kőfejtő ilyen. A hatalmas sziklafalak között az ember először csak üldögél, és figyeli, ahogy a nap lassan eltűnik a látóhatár mögött. A mészkő előbb narancs-, majd mély aranyszínű lesz, a levegő megtelik nyári illatokkal, a teraszokon pedig halk beszélgetések kezdődnek. Mindenki vár valamire. Ki Puccini zenéjére, ki az első pohár borra, ki a felvonás kezdetére. Bevallom, én a vacsorára.

Az Opernlounge-ról előzetesen tájékozódva azt olvastam, a program során nem egyszerűen enni fogok, hanem részt veszek egy előadásban. Igaz az állítás, ám az előadás nem a színpadon kezdődik, hanem egy szelet kenyérrel. A különleges kultúrprogram keretében ugyanis ötvözik az operát a gasztronómiával. Egyedi ritmusban. A mi „étlapunkon” Puccini Toscája szerepel.

Ahol a nyitány citromillatú

Az első falat néha többet elárul egy estéről, mint egy hosszú étlap. A Bio-Pannonier kenyér, a ropogós grissini és a citromos ricottakrém elsőre talán szerény nyitánynak tűnik, de éppen ettől működik. Nincs fölösleges hivalkodás. Csak jó kenyér, krémes ricotta és annyi citrom, amennyi éppen elég ahhoz, hogy az ember felfrissüljön, és egy pillanatra elfelejtse megnézni a telefonját. Ez manapság már önmagában komoly teljesítmény.A Tosca ihlette, alkoholmentes koktél hasonló hangot üt meg: könnyed, üdítő, nyárias. Nem akarja eljátszani a főszerepet, inkább elegánsan megnyitja az estét. A mellettünk ülő úr megkóstolja, bólint, majd odafordul a feleségéhez és azt mondja: „Ha ez még csak a prológus, kíváncsi vagyok a második felvonásra”. Nem volt egyedül.

Amikor a focaccia sem statiszta

A séf üdvözlete, a római focaccia grillezett zöldségekkel, articsókakrémmel és mentával, már egyértelműbben kijelöli az este irányát. Puha, illatos, mediterrán. A grillezett zöldségek enyhe füstössége jól illik az articsóka finom kesernyésségéhez, a menta pedig friss lendületet ad a fogásnak. Az ember ilyenkor még kulturáltan viselkedik. Kis falatokat vág, átbeszéli az ízeket, elemzi a textúrát. Aztán rájön, hogy a focacciát sokkal kellemesebb megenni, mint szakmailag elemezni. És ez így van rendjén. Cavaradossi, a festő első áriája lehetne ez a fogás: napfényes, romantikus és kissé túl magabiztos. Tosca még nem féltékeny, Scarpia még nem fenyegetőzik, a focaccia pedig még sértetlen. Az este ritka békés pillanata.

Három előétel, három külön történet

A vitello tonnato elegáns, de nem akar mindenáron lenyűgözni. A borjúhús puha, a tonhalas mártás krémes, a kapribogyó pedig pontosan akkor szól közbe, amikor az ízek már túlságosan kényelmesen éreznék magukat. Kapribogyóból sokszor elég egyetlen szem, mint Toscában a féltékenységből. Nem kell sok, csak annyi, hogy felkavarja az állóvizet. A vízitorma frissessége jól ellensúlyozza a mártás gazdagságát, így a fogás nem válik nehézkessé.A prosciutto sárgadinnyével, fügével és bazsalikommal maga a nyár. A sonka sós, a dinnye lédús és édes, a füge mélyebb, mézes karaktert hoz, a bazsalikom pedig olaszos eleganciával fogja össze a kompozíciót. Ha ezt valaki egy árnyékos toszkán kertben tenné elénk, minden további magyarázat nélkül elhinnénk, hogy az élet alapvetően egyszerű: enni, beszélgetni, nevetni, és időnként rendelni még egy pohár bort.A bivalymozzarella színes paradicsomokkal, olívafölddel és bazsalikommal nem igényel különösebb történetet. Jó alapanyagokra épül, amelyeket a séf nem akart túlbonyolítani. A mozzarella krémes, a paradicsom friss, az olívaföld sós és földes, a bazsalikom pedig ott van, ahol lennie kell. A mediterrán konyha egyik nagy erénye éppen ez: ha az alapanyag rendben van, nem szükséges köré szónoki beszédet építeni. Elég egy falat. Meg egy másik. Aztán az ember már nem szívesen osztozik.

Az a bizonyos csend

Minden jó vacsorán van egy pillanat, amikor egyszerre hallgat el az asztal. Nem azért, mert elfogyott a beszédtéma, hanem mert mindenki ugyanazzal van elfoglalva. Például az arancinivel. A sáfrányos rizsgolyó kívül ropogós, belül puha és illatos. A sáfrány meleg aromát ad neki, a salsiccia (olasz kolbász) fűszeres karaktert, a sárga paprikaragu pedig édeskés, napos ellenpontként tartja egyensúlyban az egészet.

Valaki a közelünkben csak ennyit mond: „Na…” És senki nem kérdezi az asztaluknál, mire gondol. Mindenki tudja.Az arancini olyan, mint Tosca: kívül erős, belül érzelmes, és egyetlen falattal képes felborítani az ember lelki nyugalmát. A salsiccia ebben a jelenetben Scarpia rendőrfőnok lehetne – határozott és meglehetősen elégedett önmagával –, a sárga paprikaragu pedig Cavaradossi, aki megpróbálja visszahozni a fényt. A végeredmény egy tányéron belüli szerelmi háromszög. Szerencsére itt minden szereplő ehető.

És megérkeznek a főszereplők

A spezzatino (olasz ragu) krémes polentával és párolt zöldségekkel olyan étel, amely nem akar divatot követni. Inkább hagyományt. Lassan készülhetett, ráérősen, türelmesen – pontosan úgy, ahogy egy jó beszélgetés is időt kér magának. A hús puha, a szaft gazdag, a polenta krémes és megnyugtató. A zöldségek némi könnyedséget visznek a kompozícióba, de ez így is komoly fogás.A második felvonás mélyebb hangulatát idézi. Tosca a szerelméért küzd, Scarpia a hatalomért, a spezzatino pedig azt szeretné, hogy végre mindenki leüljön és rendesen egyen. Ebben nehéz vitatkozni vele.A grillezett branzino mediterrán zöldségekkel és sült burgonyával könnyebb ellenpont. A hal finom, tiszta ízű, a grill enyhe füstösséggel gazdagítja, a zöldségek pedig visszahozzák a nyári este színeit. A branzino Cavaradossi lenne, ha ecset helyett villát fogna: nyílt, mediterrán és kissé idealista. A sült burgonya pedig az a hűséges barát, aki minden helyzetben ott marad mellettünk, és nem kérdezi meg, valóban szükségünk van-e még egy adag szénhidrátra.Aztán megérkezik a fekete szarvasgombás tagliolini. És ezzel végleg meghiúsul az a terv, hogy kedvenc fogás nélkül távozunk. Van étel, amely finoman kopogtat, és van, amely egyszerűen csak belép a szobába. A szarvasgomba az utóbbi. Az illata előbb érkezik, mint a tányér, a tészta elegáns, az íz mély és földes. Nem akar hangos lenni, mégis mindenki rá figyel.

A mellettem ülő hölgy nevetve megszólal: „Ugye nem illik kitunkolni a maradék szószt?” A férje ránéz, „nem”, válaszol, két másodperc szünet után hozzáteszi: „de megértem”.Ebben a fogásban van valami Scarpia természetéből: uralja a teret, de nem kell hozzá felemelnie a hangját. A különbség csupán annyi, hogy a szarvasgomba nem akarja tönkretenni senki életét. Csak azt szeretné, hogy az ember még egy falatot egyen. Ancora!

Puccini szünetet tart

A desszertek az előadás szünetében érkeznek. A színfalak mögött tragédiák készülődnek, kint pedig tiramisu. Nehéz eldönteni, melyik hat erősebben az érzelmekre. A tiramisu klasszikus, krémes és kávés. Nem akar új lenni, és szerencsére nem is kell annak lennie. A mascarpone gazdagsága, a kávé kesernyéssége és a kakaó finom szárazsága együtt olyan biztos pont, amelyhez egy feszült opera közben különösen jó visszatérni.A panna cotta nyári bogyós gyümölcsökkel könnyedebb, lágyabb desszert. A krémes állagot a gyümölcsök friss savassága emeli meg, így az összhatás nem válik túl nehézzé.A szezonális gyümölcs citromos habcsókkal és mentával pedig éppen azt a könnyű lezárást adja, amelyre egy meleg nyári estén szükség van. A gyümölcs friss, a citromos habcsók játékos, a menta pedig hűvös utóhangot hagy maga után. Nem nehezít el. Mosolyt hagy. És némi bűntudatot, amiért az ember a második desszertet is teljes meggyőződéssel elfogyasztotta.

Akik láthatatlanul dirigálnak

Az est gasztroélményeiért a Gerstner csapata felel. A több mint 175 éves bécsi hagyomány sokaknak a császári és királyi udvari cukrászatot, a híres tortákat és pralinékat, valamint a bécsi operabált vagy az újévi koncertet juttatja eszébe.

Ami itt igazán feltűnik, az nem is feltétlenül a márkanév, hanem a lebonyolítás magabiztossága. A kiszolgálás természetes. A fogások megfelelő ütemben érkeznek, a poharak észrevétlenül telnek újra, a csapat pedig úgy mozog a vendégek között, mint egy sokat próbált színpadmester, aki, ha tökéletesen végzi a munkáját, szinte észre sem vesszük. Ez itt többnyire így történik.Persze egy ilyen léptékű rendezvény nem egy kis családi trattoria személyes intimitását kínálja. Nem minden asztalnál alakul ki hosszú beszélgetés a felszolgálóval, és nem is ez az este célja. A hangsúly a teljes élményen van: a helyszínen, a zenén, a vacsorán és azon, ahogyan ezek egymásba simulnak.

Amit jó előre tudni

Az Opernlounge nem hagyományos étterem. Itt nem étlapról választunk, hanem előre összeállított, fix menüsor résztvevői vagyunk. Ennek megvan a maga szépsége: a fogások egymásra épülnek, akárcsak egy degusztációs menü során, a vacsora ritmusa az előadáshoz igazodik, és nem kell minden egyes döntést külön meghozni.Ugyanakkor a helyszínen csak korlátozottan lehet változtatni a menün. Ételallergiát, intoleranciát vagy különleges étrendi igényt ezért érdemes már a foglaláskor jelezni. A szervezők igyekeznek alkalmazkodni, de spontán cserére nem mindig van lehetőség. Végül is Puccini sem írta át a Toscát a második felvonás szünetében, mert valaki inkább vígjátékot szeretett volna. Ez nem hiba, hanem a program természetéből adódó korlát. Egy nagy létszámú, időzített vacsorát nem lehet úgy kezelni, mint egy kis étterem étlapját, ahol a szakács minden vendég kedvéért új jelenetet improvizál.

Amikor felgördül a függöny

És egyszer csak megszólal a zenekar. Addigra azonban történik valami különös: az opera már nem a nulladik percnél kezdődik. Már ismerjük az este ritmusát: a borokat, az ízeket, a teraszt, a kőfalakat, a naplementét. A vacsora nem egyszerűen megelőzte az előadást, hanem felkészített rá.A könnyű kezdés után jöttek a szenvedélyesebb falatok, a mélyebb „hangú” főételek, majd a desszertek békésebb lezárása. Mintha a menü maga is egy kis Tosca-előadás lett volna, csak kevesebb végzetes döntéssel és több mascarponéval.

Megéri?

A tizenkét fogásos Opernlounge-vacsora ára 159 euró, ehhez jön még az opera belépőjegye. Ez első hallásra jelentős összeg, igaz, nem is egy hétköznapi vacsoráról beszélünk. A program inkább különleges alkalomra való: randevúra, születésnapra, évfordulóra vagy egyszerűen arra az estére, amikor az ember szeretne kiszakadni a megszokott ritmusból, valami egészen különlegest kipróbálni.A menü nem minden fogása lesz mindenki kedvence. A szarvasgomba például megosztó lehet (bár mi rajongunk érte!), a tartalmasabb főételek pedig egy ponton próbára tehetik az étvágyat. A fix menü kevésbé rugalmas, mint egy hagyományos étlap, és a nagy rendezvény jellegéből adódóan a személyesség is más, mint egy kis étteremben. De néhány órával később már nem ezek jutottak eszembe. Hanem a citromos ricotta. A szarvasgomba illata. A naplemente a kőfalakon. Puccini zenéje.

És az a pillanat, amikor egy egész asztaltársaság egyszerre hallgatott el egy falat arancini miatt.

Ritkán fordul elő, hogy egy vacsora és egy opera ennyire természetesen egészítse ki egymást. Az Opernlounge-ban mégis ez történik. Nem tökéletes, mert olyan nincs, viszont átgondolt, hangulatos és szerethető. A hibái sem rombolják az élményt; inkább emlékeztetnek arra, hogy nem egy steril bemutatón, hanem valódi, élő estén veszünk részt.Amikor az este végén kiléptünk a kőfejtőből, valaki mögöttem halkan csak ennyit mondott: „kár, hogy holnap nem éljük át újra”. Elmosolyodtam. Mert pontosan értettem, mire gondol. Nem csupán az operára, hanem az egész estére: a kőfalakra, a zenére, a borra, a tizenkét fogásra és arra a különös pillanatra, amikor a vacsora már nem kísérte az előadást, hanem maga is a történet részévé vált. Ahogy az olaszok mondanák, che meraviglia, vagyis milyen csodálatos!