Spanyolországba már évek óta el szerettem volna elutazni, nehéz megfogalmaznom miért, de valami vonzott Hispániába. Persze, az is közrejátszhatott, hogy a korábban tanultam spanyolul, ahogy az ország színes kultúrája, hangulata is nagyon közel állt és áll hozzám. Hogy miért? Elég lenne csak a csodás római, mór, gótikus, barokk műemlékeket említenem, de a régió atmoszférája szintén unikális, és akkor még szót sem ejtettem a gasztronómiáról. De most fogok!

Nemrég végre sikerült eljutnom egy 6 napos andalúziai körútra, ami érintette Sevillát, Rondát, Malagát, Cordobát, Marbellát, Benalmadénát, Gibraltárt és Granadát. Malagába repülővel utaztunk, onnan első utunk Rondába vezetett. Megnéztük a középkori erődítményt, a bástyákat, a tornyokat, az Almocábar-kaput, a városkát kettészelő Guadalevin folyó vájta közel 100 méter mély El Tajo-szurdokot, és ellátogattunk a város bikaviadal-arénájához is (ez a legrégebbi Spanyolországban, 1785-ben épült). Itt ittuk először a hagyományos spanyol kávét, a carajillót, aminek különlegessége, hogy legy helyi likőrrel készítik.Az esténket már Sevillában töltöttük, a Hotel Don Pacóban, ami a belvárosban található. A hotelt mindenkinek ajánlom, mert nagyon kulturált, jó helyen van. Ha jó időben megy az ember, a tetőteraszon fürdeni és napozni is tud, nekünk csak a csodálatos naplementét sikerült elkapnunk.

A szállodában a vacsora és a reggeli is svédasztalos volt, minden igényt kielégített, rengeteg gyümölccsel és tengeri herkentyűvel. (Többet ki is próbáltam az utazás alatt – kagyló, rák, tonhal –, de a második nap a szervezetem ellenállt, nagyon rosszul lettem tőlük, így próbáltam visszatérni a csirkéhez, ám úgy tűnt, a spanyoloknál a csirke kevésbé népszerű. Vagy legalábbis ott, amerre jártunk. A tenger gyümölcsei mellett a sertés, a pulyka és a marha sokkal inkább megtalálható a kínálatban, mint a csirke.)Második napon Sevilla nevezetességeit csodáltuk meg. A város gyönyörű, lendületével, nyüzsgésével elvarázsolt, annak ellenére, hogy talán a legrosszabb időjárást fogtuk ki. Végre tudtam gyakorolni a nyelvet a vásárlásnál, az éttermekben, élmény volt újra előhívni azt a tudást, ami ott lapult az elmém mélyén. Igyekeztem is spanyolul megszólalni mindenhol.Sevillában ellátogattunk a Maria Luisa Parkba, bejártuk a Santa Cruz-negyedet, megnéztük a Torre del Orót, vagyis az aranytornyot, amit a mórok építettek folyóparti kikötő védelmére – ma múzeum található benne. A parton található egy 16. századi karakk (3 vagy 4 árbócos vitrolás), ami a Victoria rekonstrukciója, amit az 1992-es világkiállításra építettek. A Victoria egyike volt annak az öt hajónak, amely 1519. szeptember 20-án hagyta el Spanyolországot a Ferdinand Magellán (Fernão de Magalhães) vezette expedíció keretében; az öt hajóból csupán a Victoria tért vissza Európába.Végigjártuk a Plaza de Españát, meglátogattuk a spanyol uralkodók által a 11. és 17. század között épített királyi palotát, az Alcázart. Sajnos a kertje a hatalmas vihar miatt le volt zárva, így nem mehettünk be. A város másik fő műemlékét, a katedrálist sem hagyhattuk ki, hiszen ott található Kolombusz Kristóf sírja. Megmásztuk a 104 méter magas Giralda harangtornyot, ami az egykori – lebontott – arab mecset minaretje volt és abból alakították át harangtoronnyá. Az akkori Európa legmagasabb épülete volt, ma Sevilla egyik szimbóluma, és egyben legjobb kilátóhelye.Ebédre beültünk egy autentikus helyre, hogy kipróbáljunk helyi specialitásokat, így a bocadillos calameres-t (tintahalkarikás szendvicset) és a tortilla espanolát (spanyol tortilla). Az ebédet egy sangriával zártuk. Sajnos igazából egyik étel sem ízlett annyira, és ahhoz képest sokat fizettünk – 17 eurót –, hogy az étel felét nem fogyasztottuk el. Talán nem fogtunk ki jó helyet.Az egyik üzletben viszont sikerült beszereznem egy csodaszép sálat, és még egy flamenco estre is vettünk jegyet. Akkor még nem tudtuk, milyen produkcióra számíthatunk. Persze, ismertük a flamencót, csak előzetesen több táncosra számítottunk, a helyszínen azonban egy hármas baráti társaságból álló kis csapat előadását nézhettük meg – velünk együtt összesen hét nézővel. Elsőre talán nem hangzik valami túl jól, pedig fantasztikus műsort láthattunk: gitárossal, énekessel és flamencotáncossal. Az egész olyan hihetetlennek tűnt, amit nehéz szavakba foglalni.

(Később, amikor Benalmádenában jártunk, egy este a vendégek szórakoztatására szintén flamencoműsort adtak elő, de az már nem az „igazi” változat volt, inkább egy populárisabb, gépi zenére előadott műsor. Azért a két hölgy és a férfi szintén beleadott apait-anyait, a nagyjából 20 fős, többnyire skandináv nyugdíjasokból álló közönségnek.)A következő napon Cordoba volt az úti célunk. Hála Istennek nagyon jó idő lett, végre kisütött a nap. Cordoba a középkori mór kézművesség és kultúra központja. Andalúziának talán e városa őrizte meg legjobban az arab idők hangulatát, ahol az óváros sikátorainak útvesztőiben sétálva ma is úgy érezhetjük magunkat, mintha Észak-Afrikában lennénk. A város fő látványossága a 8. és 10. század között épült hatalmas Mezquita mecset, amelybe a spanyolok a 16. században egész egyszerűen beleépítettek egy székesegyházat. Lélegzetelállító.

A Mezquita körül elterülő óvárost az idegenvezetővel barangoltuk be, útba ejtettük a zsidónegyed egyetlen fennmaradt zsinagógáját, valamint a leghangulatosabb sikátort, a Virágok utcácskáját is. Az arab kézműipar hagyománya ma is elevenen él a városban. Egy bőrkészítőt meg is néztünk és egy híres „patióba”, vagyis spanyol udvarba is bekukkantottunk.
Beültünk egy helyi étterembe, a Taberna Agora Mezquitába és kipróbáltunk néhány tradicionális ételt. Egyikünk az idegenvezető által ajánlott bikafarok ragut (rabo de toro estofado) kóstolta meg, ami hasonló, mint a hazai pörkölt. Ettünk még grillezett lazacot zöldséggel, garnélarákot, utóbbi egy kicsit olajosnak tűnt.

Cordoba után a szállásunkra mentünk, Benlmádenába, a Hotel Alay-ba, amely nagyon jó helyen, közvetlenül a tengerpart mellett található. Az ellátás (reggeli, vacsora) itt is bőséges volt, rengeteg gyümölccsel, tengeri finomságokkal. A szobánk is nagyobb volt, mint az előző helyen, és az ágyunk is nagyon kényelmes. Este sétáltunk a parton, koktélokat iszogattunk egy hangulatos bárban.Következő állomásunk Marbella, majd Gibraltár volt. A két város kissé csalódást okozott. Marbella jellemzően üdülőváros, sétálóutcákkal, óvárossal, de semmi különös. Gibraltár izgalmasabb, hiszen az Ibériai-félszigeten egyenesen Nagy-Brittaniába juthatunk el, ami önmagában is vicces. Az óváros nagyon szép, hatalmas sziklák magasodnak, az ott szabadon élő majmok pedig cukik. Van, amelyik kimondottan pózol a turistáknak.

Az utolsó előtti napon Malagába látogattunk el. Az idő csodálatos lett. Malagában megtekintettük a helyi piacot, a fő utcát, Malaga katedrálisát, a Santa Iglesia Catedral Basílica de la Encarnaciónt. Majd a Puerta de las Columnast, az Arco del Cristo és az Arcos de Granada kapukon vezetett keresztül az utunk. Teraszairól csodálatos kilátás nyílik a városra és a kikötőre.A Plaza de Aduanáról egy rövid sétával elérhető a La Alcazaba mór erőd, ami Malaga egyik fontos nevezetességei közé tartozik. Továbbá megtekintettük Picasso szülőházát, és még Antonio Banderas lakását és éttermét is. A városnéző sétánk után lementünk a partra, ahol megcsodáltuk a hatalmas hajókat, és a modern, érdekes Centre Pompidout. Felfedeztük a helyi gasztronómiát is. Isteni tacost ettünk és ezen a helyen ittuk az út során a legjobb sangriát.

Utolsó napunk Granadába vezetett, ahol az Alhambrát 3 óra alatt jártuk be. Az épületegyüttes maga a csoda. Egy híres spanyol mondás szerint: „Aki nem látta Granadát, az nem látott semmit!” Tényleg így van. Megnéztük a műemlékhez tartozó kerteket, a Generalifét, amit a helyi idegenvezető kíséretében ismerhettük meg. Városnéző sétánkat a domboldalra épült hangulatos El Albaicín óvárosban fejeztük be.A hazautazás előtt még volt egy kis időnk várost nézni, sétánk során természetesen még falatoztunk egy keveset: kértünk töltött tésztabatyut, empanadast, majd megkóstoltuk a helyi édességet, a pionono de Santa Fét, ami egy likőrrel átitatott piskóta. Isteni!