A szicíliai balkonokon különleges cserépfejekben nevelnek a bazsalikomot a háziasszonyok, de a szigeten nem csupán e szokás jelenti a kuriózumot. A modicai csokoládéról például kevesen tudják, hogy az aztékoktól átvett technológiával készítik, amit íze és állaga is megkülönbözteti a belga vagy svájci tábláktól. S akkor még a fenséges cannolókről szót sem ejtettünk.

Több mint tíz évvel ezelőtt két napot töltöttem Szicíliában, Palermóban és Taorminában. A sziget gazdag történelmén és kulturális sokszínűségén az arab, görög, spanyol és normann hatások egyaránt érezhetők. Stratégiai fekvése miatt a sziget az impulzusok olvasztótégelye, amelyek mindegyike sajátos nyomot hagyott a régió konyháján és hagyományaiban. Mindezek olyan maradandó benyomást tettek rám, hogy már akkor tudtam: vissza fogok térni Szicíliába.Mostani utazásomhoz az alkalmat a Fehér Lótusz sorozat teremtette meg, a széria második évadának ugyanis Szicília ad otthont. A lassan csordogáló, szerelmi bonyodalmakkal jócskán megtűzdelt, néhol fülledten erotikus eseménysoroknak nem is találhattak volna megfelelőbb környezetet. Hiszen a szigeten mindenhol egy bizonyos szerelemnek vagyunk akarva-akaratlanul mi is majdhogynem szereplői, mert nincs olyan négyzetméter, ahol ne találkoznánk egy csodaszép palermói lány és egy mór férfi szerelmének valamilyen lenyomatával, elsősorban a fej alakú kerámia vázákkal.A legenda egyik változata szerint szerelmük nem tartott sokáig. Miután a férfi bevallotta, hogy hamarosan haza kell térnie, ahol felesége és két gyereke várja, a fiatal nő dühétől és féltékenységétől vezérelve éjszaka levágta szeretője fejét és bazsalikomot ültetett bele. Olyan dúsan termett a bazsalikom, hogy hamarosan minden erkélyen fellelhetők lettek – az azóta a sziget egyik szimbólumává vált – fej formájú vázák.

Utazásom első állomása Siracusa volt. Az egykor Athénnál is nagyobb város történelmi központja Ortigia szigete, amely két hídon át csatlakozik a szárazföldhöz. A labirintusszerű, álmos utcákon mézszínű kőépületek sorakoznak, középpontjában a lenyűgöző dómmal, számtalan hangulatos kávézóval és étteremmel.Választásunk az Antico Caffe Minervára esett, elsősorban a kinti napsütéses terasz és a dómra néző panoráma miatt. Hibátlan cappuccinót, fantasztikus tiramisu szeletet és frissítő, kellemesen krémes, elegáns citromtortát kóstolhattunk meg, mellé ugyancsak kifogásolhatatlan eper fagyival. A citromtorta alapját egy egyszerű piskóta adta, erre és bele került a könnyed, egyszerre édes és savanykás, tejszínes-mascarponés krém, amit a citrom leve és héja dobott fel.Továbbhaladtunk a Val di Noto központja, Noto, a „baroque queen” felé. Ez a 24 ezer fős városka valóban szédítően fest az egymásba folyó négy terével, melyek az óvárost átszelő főutcáról, a Corso Vittorio Emanualéről terebélyesednek ki. Szállásunk az egy Michelin-csillagos étterem, a Crocifisso mellett volt, amelyet Marco Baglieri vezet. A modern és minimalista környezetben rendkívüli élményt kap a vendég, olyan barokk hangulattal, mintha magának Notónak, Szicília egyik leglenyűgözőbb városának tisztelegne.Aki Notóban jár, kötelező bemennie Corrado Assenza cukrászmester legendás, negyedik generációs kávézójába, a Caffé Siciliába. Ahogy a mester mondta egy interjúban: „nem szeretem a hagyomány szót, inkább klasszikusokról szeretnék beszélni. Számomra ezek olyanok, mint a restaurálandó művek: megpróbálom kiiktatni a felesleges dolgokat, hogy lehetőség szerint visszaállítsam az első tervező eredeti elképzelését”. Innovatív szemléletének köszönhetően új szintre emelte az olyan klasszikusokat, mint az elmaradhatatlan granita – fekete eperfa, zöld citrom vagy bergamott ízesítéssel, a cannolo, netán a torta Savoia.Szicília dél-keleti csücskében van egy kis hegyoromra épült halászfalu, az abszolút kihagyhatatlan Marzamemi. Neve az arab „Marsà al-hamām” szavakból származik, ami a galambok kikötőjét jelenti. Az arab hódítók alapította település hangulata azonnal rabul ejt, gyönyörű színekben pompázik a település, a víz kék tónusai és a napfénytől viruló házak fehérsége keveredik, a parton csónakok ringatóznak. Nem csodálkozhatunk azon, hogy 2022-ben a Dolce&Gabbana ide álmodta meg divatbemutatóját. Főterén, a Piazza Regina Margheritán három étterem osztozik, egyikük a Michelin Guide által évek óta ajánlott Taverna La Cialoma.Útitársam glutén-és laktózérzékenységéhez a szemben lévő Liccamuciula trattoria több ételt kínált, így ide ültünk be ebédelni. Garnélás arancinit rendeltünk, hozzá buffala mozzarellát sweet gazpachóval. Kifogástalanul elkészített könnyű ebédünk volt, varázslatos környezetben.

Édességet a közeli Modicában fogyasztottunk, a méltán híres Cioccolato di Modicát. Kevesen tudják, hogy itt található a csokoládé egyik fellegvára, ahol a csoki az aztékoktól átvett technológiával készül, íze és állaga is megkülönbözteti a belga vagy svájci tábláktól.

Nem krémes, nem olvad, intenzíven kakaós ízű, a cukor is ropog benne, hiszen a Modica csokoládé elsősorban kakaóból és nádcukorból készül, amelyet hideg eljárással kevernek össze (az összetevőket soha nem melegítik 45 Celsius fok fölé), így a csokoládéban a cukorkristályok egészben maradnak és kakaó minden jótékony tulajdonsága megmarad.A több mint 300 tápanyagot tartalmazó kakaó „szuperélelmiszernek” számít és a Modica csokoládé az egyetlen olyan csokoládé a világon, amely a nyers kakaóbabban természetesen jelen lévő fitokémiai anyagokat jobban megőrzi. Nem foglal magában hozzáadott zsírokat; valójában csak a kakaóbabban természetesen jelen lévő kakaóvajat tartalmazza.

Minden tábla kézzel készített mestermű, amely évszázados szicíliai hagyományokat foglal magába. Az 1746-os ősi recepthez hű, alacsony hőmérsékleten történő feldolgozásuk sértetlenül megőrzi a kakaó értékes aromáit, így létrehozva azt, amit „páratlan ízvilágnak” nevezett Leonardo Sciascia, aki Modica híres szülöttje, író, esszéista, sokat tett a régió kulturális örökségének ápolásához.

Csokikóstolóra a város szívében található, negyedik generációs Antica Dolceria Rizza műhelybe tértünk be, mely 1935 óta éke a főutcának. A legtöbbet eladott csokik megkóstolása után választásunk a tengeri sós verzióra esett. Egyszerre roppant a cukor és a só, tényleg különleges az ízhatás.

A pizza táskának nevezett scaccia receptje generációról generációra száll, és családonként – ha csak kis mértékben is – változik. Élesztővel vagy élesztő nélkül – ez a legfontosabb különbség: élesztő nélkül a tészta vékonyabb és ropogósabb lesz, míg élesztőt azért használnak, hogy a tésztát könnyebb legyen kinyújtani. Mivel az összetevők egyszerűek, a tölteléknek első osztályúnak kell lennie.Az étel összetevői durumbúzaliszt, só, extra szűz olívaolaj és víz. A scaccia „ragusana” a szicíliai hagyományok jelképe, a szegényes konyhához kötődő, ősi eredetű, rusztikus étel. A scaccia ragusana jellegzetessége a nagyon vékony tésztalap, amelyet paradicsomszósszal és Ragussano dop sajttal töltve többször feltekercselnek. A több mint 12 hónapig érlelt Ragusano dop a szicíliai gasztronómia gyöngyszeme, az egyik legrégebbi szicíliai sajt, emlékét az 1500-as évekből őrzik feljegyzésekben.

A csodaszép kilátással büszkélkedő La Terrazza dell’ Orologio pizzáján is érződött a tulajdonosok büszkén hirdetett hozzáállása, mely szerint minden a környező falvakból kerül az éttermükbe.

Ajándékba mi mást hozhattam volna haza, mint a cataniai reptéren mini jégakkuval egybecsomagolt cannolit, az édes ricottával töltött ostyatekercset?
Szicília, megyek még!