Még soha nem jártam Erdélyben, a közelmúltban azonban végre elérkezett a lehetőség. Nagyon tömény, élményekben gazdag utazáson vettem részt, Erdélyt melegen ajánlom mindenkinek. Azonban ha annyi mindent szeretnének megnézni, mint én, több időt szánjanak az útra egy hétnél, mert különben csak emlékfoszlányok maradnak meg. Ezt elkerülendő, bőszen jegyzeteltem.

Régi álmom volt, hogy eljussak Erdélybe. Sokáig kerestem azt az utazási irodát, amelynek programjában minden olyan helyszín megtalálható, ami számomra fontos. A konklúzió: ekkora útra minimum 10–11 nap szükséges, hogy a nagyobb helyszínek nevezetességeit kellőképpen tudjuk élvezni és egy kis pihenésre is maradjon idő. Hiába akartam mindent, csak egy kis szeletet kaptam.

Így utólag belegondolva, nagy fába vágtam a fejszémet. Hét nap alatt közel 19 helyszín végiglátogatása nagy megterhelést jelentett. Nemcsak nekem, hanem a busz többi utasának is, akik leginkább a nyugdíjas korosztályt képviselték. Nagyon megviselt mindenkit a tömeg, amire egyikünk sem számított. Még az idegenvezetőnk Sándor sem, aki több évtizede vezet csoportokat Erdélyben. Ettől eltekintve nagyon színvonalas, biztonságos utat kaptunk, sok-sok információval.Az első napunkon, Nagyváradon, Bánffyhunyadon és Kolozsvárott jártunk. Utóbbi városban volt a szállásunk. Nagyvárad és Kolozsvár nagyon megfogott, hangulatos, a régi Osztrák-Magyar Monarchia hangulatát idéző, gyönyörűen, felújított szecessziós épületeikkel. Nagyvárad, amit a Sebes Körös szel ketté, számomra kicsit hasonlított Amszterdamra vagy Ljubljanára.

Sajnos gyorsan végigjártuk a belvárost, ami a főterével, a sétálóutcáival, szecessziós épületeivel csodálatos hangulatot áraszt, sugározza a 20. század eleji atmoszférát. A Grand Hotel Astoria szállóval, az EMKE kávéházzal, ahol a tábla szerint Ady Endre és Léda megismerkedtek, a Szigligeti Színházzal, a városházával, vagy a Holnap újság szerkesztőinek szobraival mind megismerkedtünk. Ki kell emelnem az egyik legszebb látványosságot, a Fekete Sas szállót, ami a szecessziós alkotások egyik éke, a gyönyörű üvegkupolájával. Teljesen úgy éreztem, mintha Milánóban a II. Vittorio Emanuele Galériában járnék, vagy Nápolyban a Galleria Umberto I-ben.

Csak azt sajnálom, hogy nem ülhettünk be egy hangulatos kávézóba egy sütire, kávéra, hogy még inkább belekóstolhattunk volna a város múltidéző hangulatába. A második állomásunk Bánffyhunyad régi református temploma volt, ahol a helyi plébánostól nagyon érdekes és kimerítő tájékoztatást kaptunk.

A napunkat Kolozsvárott zártuk a Babeș-Bolyai Tudományegyetemmel, a Mátyás szoborral, a főtérrel, a Szent Mihály-templommal, Márton Áron szobrával, a Farkas utcai református templommal, Sárkányölő Szent György szobrával és végül Mátyás király szülőházával. A református templom azért különleges, mert itt temették el I. Apafi Mihály és II. Apafi Mihály erdélyi fejedelmeket. Tartalmas vezetést kaptunk itt is a helyi idegenvezetőtől. Minden templomot belépő nélkül lehetett látogatni. Kolozsvárt nagyon megkedveltem. Lüktető, lendületes, fiatalos egyetemi város.

Itt is hiányoltam, amit Nagyváradon: nem tudtunk egy italra sem megállni vagy beülni. Pedig rengeteg hangulatos kávézót láttunk a környéken. Mire a szállásunkra értünk – Kolozsvár, Hotel Ary – mindenki elfáradt. Annak örültünk, hogy lezuhanyozhattunk és vacsorázhattunk. A vacsora előre megrendelt volt, nekem kicsit olajos. A menü gulyásleves, burgonyapüré sertés sülttel. Másnap a reggeli svédasztalos rendszerben zajlott, ami tényleg minden igényt kielégített: rántotta, édes és sós sütemény, gyümölcs, kávé, tea, müzli. Mindenki megtalálta, amit szeretett volna. Az út során általában bőséges reggelit fogyasztottunk, mert az erőltetett tempó miatt hosszabb ebédre, étkezésre nem jutott időnk. Napközben fagyival vagy kisebb rágcsával csillapítottuk az éhünket. Azonban mindig bőséges vacsora várt bennüket: 2 kiló plusszal jöttem haza a sok séta ellenére. (Az erdélyi, székely konyháról itt olvashat bővebben.)

Másnap folytattunk az erőltetett menetet. Tordán átutazva eljutottunk Marosvásárhelyre, ami Erdély gyöngyszeme. Hasonlóan Nagyváradhoz, csupán a sétálóutcákon végighaladva is szecessziós épületek tömegével találtuk magunkat szembe. Időutazás az 1900-as évek elejére, miközben modern, a Ceaușescu-érában emelt épületek mellett is elhaladtunk.Marosvásárhelyen a főtéren sétálva nem szabad kihagyni a Kultúrpalotát, a Közigazgatási Palotát, a Rózsák terét, az Urunk Mennybemenetele ortodox székesegyházat, a könyvtárat, a Bolyaiak szobrát. Itt végre megpihenhettünk kicsit és isteni szendvicset és jeges kávét ittunk a Grafton Sandwich and Coffee kávézóban. Csak ajánlani tudom, kedves, gyors kiszolgálással. Körülbelül 40 lejt hagytunk ott, ami 3200 forintnak felel meg. Nagyjából olyan árak vannak, mint nálunk, vagy talán kicsit mérsékeltebbek is.

Innen mentünk Szovátára, a Medve-tóhoz. A tömeg itt sem csökkent. Végigsétálva a tó partján, úgy érzetem magam, mintha a Balaton környékén lennék, esetleg Hévízen. A gyógyvizet napi kétszer nyitják meg, az egyik alkalom 15 óra. Következő állomás: Korond, ahol a vásárosok portékáit néztük meg. Találtunk egy autentikus kerámiaműhelyt, ahol vásároltunk is. Végül Farkaslakán megnéztük Tamási Áron sírhelyét. A híres Kotyogósban nagyon finom pisztácia fagyit ettem.A szállásunk Csíkszeredában, a Hunguest Hotel Fenyőben foglalták, amivel nem volt semmi gond, nem túl modern, de tiszta, rendezett hotel, nagyon kényelmes ággyal. Ami csalódást jelentett, hogy a wellness részleget plusz 8 euróért lehetett (volna) használni. Emiatt többen visszaléptünk az ajtóból. Úgy gondolom, ha egy szálloda wellnessként hirdeti magát, akkor a wellness használata alapszolgáltatás és a szauna-, valamint a medencehasználatot az árnak tartalmaznia kellene.

A szállásunkra, kiszolgálásunkra és a vacsoránkra is ettől függetlenül nem lehetett panaszunk, utóbbi szintén előrendelt menü tartalmazott, a reggelink bőséges svédasztalos. Itt két estét töltöttünk. Első nap felfedeztük a várost, kis sétát tettünk a környéken.Harmadik napunkat Pongráctetőn kezdtük, ahonnan gyönyörű látkép tárult elénk a hegyekre. Innen a Békás-szoroshoz mentünk, ami csodálatos természeti látvány. Azonban a hihetetlen autó- és gyalogosforgalom nehezítette a sétát a szűk „járdákon”. Ez a helyszín sincs felkészülve ekkora tömegre, sem parkolni, sem autóval közlekedni nem egyszerű.Mint ahogyan a Gyilkos-tónál sem. Utóbbi esetében kissé elkalibráltam a képzeletem: valamiért nagyobbnak képzeltem a tavat. Utolsó gyalogtúránkat Marosfőn, a Maros forrásához tettük, érdemes volt megnézni. A napunkat Csíksomlyón, a ferences templom Csíksomlyói Mária szobránál zártuk. Kiálltuk a sorunkat. Itt a gyógyvízi forrást is megnéztük.Negyedik napot a Csukás-tóval, Tusnádfürdővel kezdtük, majd’ 1 órás vezetésen vettünk részt a Mohos tőzeglápon, ami hihetetlenül tanulságos, érdekes és vicces volt. Utána sajnos csak 30 percünk maradt a Szent Anna-tóra. Erőltetett menetben mentünk le és fel, meredek útvonalon, többször levágva a turistautat.

Kézdivásárhely volt a következő állomásunk, ami nagyon hangulatos, a monarchia korát idéző település, és isteni fagyit ettünk 6 lejért. Felkerestük még a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot és skanzent is: autentikus, régi szokásokkal és eszközökkel találkoztunk. Hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik a múzeum. Tanulságos végigjárni és az előadást meghallgatni.Az estét már Predeálon töltöttük. Nagyon hangulatos, farönkből készült házakban kaptak többen szállást, mi sajnos a kevésbé meghitt hotelben, de az is kiváló volt. A vacsora nagyon finom, európai, kevésbé zsíros és eltelítő, mint az előző 3 napon, nekem nagyon ízlett. Mindenkinek tudom ajánlani a szállásunkat, a Hotel Rozmarint, nagyon nyugodt, csodás környezeteben, friss levegőn lehet pihenni.Az ötödik napon Törcsvárra, a Drakula-kastélyba mentünk, még jó, hogy időben, a nyitásra érkeztünk, mert leírhatatlan tömeg gyűlt később össze. Mire végigjártuk a kastélyt, a bejáratnál több száz méter hosszan kanyargott a sor, az autók vagy parkolóhelyet kerestek, vagy az úton, a kastély felé haladva elakadtak. A várkastélyt szépen felújították, hangulatos, igaz, Drakulára minimális utalást sem találtunk. A felkapott turistalátványosságok errefelé is kezdenek hasonlítani a nyugati top helyszínekhez: sok a bóvliárus. De legalább itt is sikerült nagyon jó fagyit enni. Az is valami.Eredetileg úgy terveztük, hogy a Peleș-kastélyt is ezen a napon nézzük meg, de mivel felújítják és bizonyos napokon zárva tart, másnapra tettük át a programot. Így Brassó lett az újabb úti célunk, amit nagyon szerettünk. Végre szusszanhattunk kicsit a városnézés után, és egy nagyon hangulatos helyen, a főtéren ettünk pizzát és ittunk egy jó kis sört. Ebéd után felkerestük a város zsinagógáját, miközben megtaláltuk Brassó legkeskenyebb utcáját is.A hatodik napon végre eljutottunk Sinaia településen a Peleș-kastélyba, a román királyi család nyári rezidenciájára. A felújítás miatt újra óriási tömeggel találtuk magunkat szembe. Még jó, hogy itt is nyitásra mentünk. Azt javaslom azoknak, akik ide jönnek, hogy a turistaszezonon kívül érkezzenek. Az épület és a rezidencia szép, bár olyan érzésem volt, mintha az építtetők valamin túl akarnának tenni: mindenből a legjobbat építették be, nem figyelve arra, hogy esztétikus-e vagy sem. De ez csak az én véleményem. Ne hagyja ki senki, ha Romániában jár.

Következő állomásunk Nagyszeben volt. Nagyon tetszett az a rész, amit láttam belőle. Átjön a középkori város ereje, gazdagsága, összeszedettsége. Erős szász város volt a történelem során, a mai napig „szász fővároskét” említik. A belváros aránylag kis területen fekszik, így könnyen felkereshetjük a főbb nevezetességeket, az evangélikus püspöki székesegyházat, a katolikus plébániatemplomot, Tanácstornyot. Az óvárosban barangolva mediterrán hangulatot szippantottunk magunkba. Érdemes megpihenni, meginni egy kávét, sört vagy egy pohár bort. A kávézóknak, éttermeknek nagyon jó a kisugárzásuk.Hasonlóan Gyulafehérvárhoz, amely a legrégibb erdélyi katolikus közösségek közé tartozik. A város lett a másik kedvencem Marosvásárhely mellett: műemlékek sokasága, hangulatos sétálóutcák, éttermek, kávézók várják a turistát. Az embernek kedve lenne egy kicsit elmélázni, leülni egy pohár bor mellett. Erre sajnos itt sem volt időnk. Kárpótolt viszont a csillagalakú erődítmény: az ott álló székesegyház több erdélyi fejedelem sírját őrzi, itt található Hunyadi János és Hunyadi László síremléke; megtekintettük Szapolyai János sírhelyét, illetve itt található Márton Áron nyughelye is. A székesegyházban kétszintes orgona látható, ami egyedülállóan szép. Délután Dévára, a szálláshelyünkre utaztunk, a Hotel Sarmisba, amely összességében nagyon kényelmes, a belvárosban, közvetlenül az ortodox templom mellett áll.Az utolsó napon előbb Vajdahunyadvárát tekintettük meg, amit nagyon szépen felújítottak. Megerősített, díszes palotaként épült, a Hunyadiak őse, Sorb kenéz a 14. században királyi adományként kapta. Az idők folyamán többször is tűz pusztította, ma látható formáját Steindl Imre és Schulek Frigyes vezetésével, a 19. századvégi restaurálás során nyerte el.

Hazafelé betértünk Máriaradnára a híres búcsújáróhelyre, ahol egy rövid pihenőt tettünk a kegytemplomnál. Utolsó állomásunk Arad lett, ahol a belvárosban tett rövid séta után a Megbékélés Parkjába látogattunk el. A Parcul Reconcilierii történelmi jelentősége mély: ott található, ahol 1849-ben a magyar forradalom és szabadságharc leverése után kivégezték a 13 magyar vértanút.

Fotó: Pethó Zsófia