Rég vártunk annyira megnyitót, mint a Hauerét, a pesti cukrászda históriája ugyanis vetekszik a Gerbeaud-éval vagy az Augusztéval. Ám talán nem véletlen, hogy az egység csöndben, minden hűhó és csinnadratta nélkül nyitott meg: a tulajdonosok valószínűleg érzik, ez még nem az általuk elképzelt üzemi hőfok. A Hauer-krémest pedig hiába kerestük a pultban.

Az Urbanista dobta be július közepén a köztudatba, hogy sokévnyi kényszerű szünet után újra megnyílik a legendás Hauer Cukrászda. Az új tulajdonosok azt is ígérték: újra lehet majd náluk kapni a legendás Hauer-krémest és a marcipános-ananászos szeletet. Aztán pár nappal később jelentkezett a család örököse, hogy a süteményekkel kis probléma lesz, ugyanis az eredeti, titkos recepteket ő őrzi, és nem állapodott meg senkivel a jogok értékesítéséről.

Még az is megfordult a fejünkben, humbug az egész, reményünket az Urbanista által készített fényképek táplálták, amelyek kész közeli állapotokat örökítettek meg. És lőn: augusztus 20-án valóban újranyitott a cukrászda, ezért lelkesen és izgatottan tértünk be a nyitás után pár nappal egy késő délután azzal, hogy most aztán most jól bekrémesezünk.

A pultban azonban elkeserítő látvány fogadott bennünket: talán, ha nyolc különböző süteményt tudtunk összeszámolni, már megengedők voltunk. A pult túloldalán egy unott pincér várta, mit választunk, ám mi nem választottunk semmit. Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk: adunk még egy lehetőséget a helynek, hisz a záráshoz közeli időpontban érkeztünk a Hauerbe, talán még nem érték el a teljes üzemi hőfokot, esetleg akkora volt a roham, hogy kifogytak a süteményekből (erre utalt több üres tálca).

Jól tettünk, hogy vártunk a hétvégére, mert az újabb, szombat kora délutáni látogatásunk alkalmával már rengeteg csalogató külsőbe bújtatott édességet találtunk a pultban. Meg három legyet, amelyek vígan röpködtek egyik sütiről a másikra. Szóltunk a pult mögött álló eladónak, aki értetlenkedett egy sort, hogy akkor ő most mit kezdjen a rovarokkal, majd tessék-lássék hajkurászni kezdte azokat. Igen rövid ideig. Ismét gyorsan lelohadt lelkesedésünk, de már nem akartunk a nélkül távozni, hogy megkóstolnánk a kínálatot.

Négy süteményt rendeltünk, amit valamiért három tányérra helyeztek, majd nem engedték sem elvinni, sem kifizetni, helyette kérték, foglaljunk helyet. Miután a két pacuha siheder fiú szervírozta a cukrászárut, nekiláttunk a tesztelésnek. Az öt rétegből álló házi krémes leveles tésztája picit szappanos, nehéz vágni, amely ugyan nem egyedi a honi cukrászdákban, ám ettől még kellemetlen. A krém viszont szerencsére nagyon finom.

Azt viszont meg kell jegyeznünk, hogy a pultban hasztalan kerestük a Hauer-krémest, csupán házi és francia változatot lehetett kapni. A Hauer-krémest a szomszédos asztalnál helyet foglaló középkorú hölgyek is hiába rendelték, pedig kizárólag ezért érkezetek, több évtizede ettek itt utoljára a legendás süteményből. A pincérnek ajánlott a krémes helyett mást, de a három hölgy inkább maga választott a pultnál, majd ők is újra leültek asztalukhoz.

De térjünk vissza a mi rendelésünkhöz! A következő torta kóstolását kis intermezzo előzte meg. A legyet ímmel-ámmal kergető eladónak ugyanis ötször (!) kellett elismételnünk, mit kérünk, mert a saját kínálatukkal sem volt tisztában, vagy a mi francia kiejtésünk pocsék. Bátortalanul mutogatott hol egyik, hol másik süteményre, miközben mi rendületlenül magyaráztuk, mutogattuk, hogy a három Michelin-csillagos séf, Alain Ducasse receptje alapján készült Sacher-tortát szeretnénk megkóstolni.

A Művészben kapható torta egyébként úgy készül, hogy a piskótatésztába marcipánt helyeznek, a lapokat egyesével megkenik forró baracklekvárral, majd csokoládé mousse-szal. A marcipánt nem érezzük, ám ettől még talán ez a szelet a legjobb választás. Nemcsak szép, de ízletes is. Hat rétegben csokoládé mousse és csokis piskóta váltogatja egymást, a torta tetejére keserű csokoládémáz és számunkra érthetetlen módon porcukor kerül. Néhol milliméternél vékonyabb barackízt is felfedezünk.

A Rákóczi túrós habja nem lett kellően megsütve, kicsit a régi menzás változatokra emlékeztet. A túró nagyon édes, a piskóta jellegtelen, s hiányoltuk belőle a baracklekvárt is. Talán ez a négy süti közül a leggyengébb. A málnás túró szelet ugyanakkor a jobban sikerült édességek közé tartozik. A belsejében savanykás málnazselé lapul, amelyet kissé édes, darabos túró borít be, külsejét málna színűre festették. Jó elgondolás, kellemes összhatás.

Mire belejöttünk volna, a személyzet újra visszazökkentett minket a rögvalóságba. Az egyik kitűrt inges pincér „Ízlett a sütemény?” kérdése szerintünk a Hauernél gyengébb színvonalú helyen is bornírt. Ám további meglepetés is ért minket. Miután jeleztük, hogy fizetnénk, a pincérek és a pultban állók hosszas tanakodásba kezdtek. Megdöbbentő kéréssel érkezett vissza az egyik felszolgáló: legyünk kedvesek elmondani, mit fogyasztottunk, mert sehová nem rögzítették, amit rendeltünk…

S akkor essék pár szó a cukrászdáról is, amelyben végig kellemes ragtime és swing zene szólt. Az enteriőr pazar, gyönyörűen felújították, csak megtekintéséért is érdemes elzarándokolni a Hauerbe. Két teremben összesen 23 asztalnál foglalhatnak helyet a vendégek. Bár viszonylag nagy volt a forgalom – vélhetően sokan voltak kíváncsiak az újranyílt cukrászdára – a hátsó terem teljesen üresen tátongott. Pedig a hangulata magával ragadó, régi, békebeli korszakot idéz, megér egy kis sétát. Az alagsorban található mosdó nagyon kulturált, tiszta, még virágok is kerültek a nagy tükrök elé.

Összességében nagyon örömteli, hogy a sok éven át zárva tartó cukrászda újranyílt, különösen, hogy a város talán legcsúfabb terének, a Blahának a közelében visz színt a város életébe. Ám a kvalitás egyelőre közel sem legendás, inkább a közepeshez közelít. Sokszor tapasztaltuk, a jó felszolgálókat lámpással kell keresni, ugyanakkor ez a cukrászda nem engedheti meg magának, hogy ilyen szintű személyzettel üzemeljen.