
A Michigan-tóhoz utazzon, ha a világ legjobb éttermében étkezne
A chicagói, három Michelin-csillagos Alinea a világ legjobb étterme – legalábbis az Elite Traveller magazin szerint. A luxus életmód lap a napokban tette közzé a világ 100 legjobb éttermének éves listáját, amelyet az olvasók szavazatai alapján állít össze. A chicagói étterem visszaszerezte első helyét, korábban 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben is elnyerte a rangos kitüntetést.
Az Alinea mögött a tavalyi első, a három Michelin-csillagos baszk Azurmendi került a második helyre, míg a New York-i Eleven Madison Park megtartotta harmadik helyét. Az első ötbe még egy másik New York-i hely, a Per Se, valamint Massimo Bottura modenai étterme, az Osteria Francescana került.
A legsikeresebb ország az Egyesült Államok, amely 28 étteremmel szerepel a listán, Európából a legtöbb vendéglátóhely (18) természetesen Franciaországból került a lajstromra. Spanyolországból nyolc, az Egyesült Királyságból és Olaszországból egyaránt hét minőségi étkezde szerepel az összeállításban. Érdekes, de Japánban csak négy helynek sikerült kivívnia a vendégek szimpátiáját (talán az amerikaiak kevesebbet utaznak a felkelő nap országába), miközben Ausztráliában ugyanennyi étteremmel szimpatizáltak.
A városok külön versenyét New York nyerte, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a magazin székhelye szintén a városban található. A „nagy almából” 13 vendéglátóhely került fel a listára. Az amerikai metropoliszt Párizs követi tíz éteremmel, hat hellyel szerepel San Francisco, öttel London, hárommal Chicago és San Sebastian. Az amerikai utazók szerint év séfje Eric Ripert lett a New York-i Le Bernardin-ból, míg a két Michelin-csillagos chicagói Smyth és a The Loyalist séfje, John B Shields kapta az Év Csillaga díjat. A francia Daniel Boulud életműdíjat érdemelt ki a laptól.
Fotó: Alinea