Két porcelánkancsót egymás felé fordít a pincér, majd rafinált mozdulatokkal úgy önt ki a tányérba két különböző levest, hogy nem keverednek egymással. Ilyen meglepetéssel kezdődik ebédünk a mádi Perczében, s élvezeteink csak fokozódtak, amikor a malaccsülök az asztalunkra kerül. Ha létezne verseny az ízletes és kellően ropogós csülökbőrnek, a Percze fogása biztos a dobogón végezne.

Mád az utóbbi években országos ismertségű branddé vált, amely jelzi, micsoda erőt jelent, ha egy szakma összefog. A borászok egységes akarata nyomán ma már nem csak a remek nedűk miatt érdemes a kedves kis borsodi településre ellátogatni, mivel több jó éttermet is találhat a turista. Mi a Szepsy család élményközpontját, a Perczét keressük fel, amely nem is állhatna autentikusabb helyen, hiszen mögötte már egy dűlő húzódik, amely egyben a hely névadója is. Az élményközpont azt jelzi, hogy az étkezésen túl borkóstolón, vadászaton is részt vehetünk, sőt még egy jakuzzi is üzemel nyáron, tudjuk meg a személyzettől. 

A sátortetős, jobbára fából készült épület mindkét végében hatalmas ablakok engedik be a fényt, középen bárpult, asztalok. Az étteremben érkezésünkkor telt ház van, nem foglaltunk előre asztalt, azt az egyet, amely kevéssel előtte szabaddá vált, a dolgos pincérek azonnal letakarítják. Remek az atmoszféra, akár órákat is ülne itt az ember. A jó hangulatunkat fokozza, hogy a Perczében a ház borával fogadjak a vendéget, grátisz, ami igen szép gesztus, ráadásul a ház bora Szepsy, talán nem is kell tovább ragoznunk. A felszolgálók végtelen kedvesek, segítőkészek, tudják, mi szerepel az étlapon, s az ételek hogyan készülnek. 

Első fogásnak levesduót rendelünk, amely már első olvasásra is érdekesen hangzik. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy helyett két levest önt a pincér a tányérba, amelyek különböző sűrűségűek, így „megtartják” egymást. A tányért úgy szervírozzák, hogy alján törökmogyoró, citrom befőtt, kacsamáj, füstölt fürjtojás, fekete föld, vagyis egy fekete színű sós linzer, chorizo, olivapor, snidling és tökmag lapul.

A két komponensből álló léből az angolzelleres burgonya sós-friss, a narancsos tökkrémleves pedig édes-citrusos. Külön-külön is finomak, talán egy leheletnyit hűsebbek a kelleténél, a gazdag fogás számos variációs lehetőséget nyújt kanalazójának, hiszen szabadon választhat, melyik ízhez, mit párosít. Mixelheti a két lét is akár, de mi inkább abban leljük örömünk, hogy a sóshoz édest, az édeshez sóst kanalazhatunk. Mi kevesebbel is beértük volna, de a séfet dicséri, hogy e betéttobzódást elénk varázsolta. Külön erénye a fogásnak, hogy mindkét lé idényjellegű alapanyagokból készült.

A két második fogás egymást veri kenterbe. A malaccsülök és a marhapofa is olyan vaj puha, hogy szinte rágni sem kell, kis túlzással, persze. A malaccsülök bőre ropogós, mit több, bátran kijelentjük: soha nem ettünk még ily finom és ropogós bőrű malaccsülköt e honban. A mellé kínált kimchi önmagában egyszerűen zseniális, bár talán, nem pont e fogáshoz illik. A csülök alatt megpihenő snidlinges burgonyapüré kiváló, még többet is elfogyasztottunk volna belőle.

A marhapofa mellé érkező pui lencseragu se nem túl puha, se nem túl kemény, épp olyan, amilyennek lennie kell, közte marhanyelv kockák bújnak meg. Az étel mellé kapunk még sült nudlit, ami ugyancsak ötletes és ízletes, továbbá zellerhabot és retket. Nem győzzük újra hangsúlyozni: szezonális vagy télire eltehető alapanyagokról van szó.

Épp letesszük az evőeszközöket, amikor a séf, Cetner Attila – aki korábban Egerben az Imolában (ma Macok) és Nyíregyházán a Chloe New Yorkban vendéglátóhelyen is dolgozott – kijön üdvözölni a vendégeket, ami igen kedves gesztus, egyben első kézből kaphat visszajelzést a fogásokról.

Végül fügefagyit kérünk csokoládékkal. A fagylalt valóban fügeízű, mellé két gerezd fügét kapunk. Háromféle csoki kerül a tányérra, egy kemény, keksz jellegű, egy krémes mousse, és egy nagyon sűrű paszta. Yuzu, baracklekvár és tejszínhab pöttyök teszik teljessé a fogást, ami az ebéd csodás befejezése.

Már ami az ételeket illeti, mert kávézni azért szükséges, hogy úrrá legyünk a kiadós ebéd okozta kómán. A babot a debreceni Black Sheep pörkölő szállítja, az már csak hab a tortán, hogy a fekete jóval olcsóbb, mint a fővárosban. Hozzá mandulalisztből készült kekszet kapunk, amit Anci néni, a tulajdonos felesége készíti. Kezeit csókoljuk, zamatosra sikerült.