Aki Észak-Írország fővárosában jár, kötelezően el kell zarándokolnia a St George’s Marketre, a helyi Nagyvásárcsarnokba, amely magyar rokonához hasonlóan az előző századforduló környékén épült. Csuda dolgokat láthat majd, ha megfogadja tanácsunkat: tenger gyümölcsei paradicsomot, fudge Kánaánt, minőségi hentest, bio zöldségest, és ha szerencséje van még citromsárga belű céklát is.

A belfasti piac – amely a város centrumában, nem messze a kikötőtől található – olyan, ahol tényleg mindent megkap a vásárló, amire szüksége lehet: kézműves terméket, húst, halat, tejterméket, nyalánkságot, virágot, festményt, ebédet, presszókávét. Először egy édességtől roskadozó pultnál állunk meg, meglepetésre a cukorkaárus német, bár már kiválóan beszél angolul. Azt mondja, 30 éve itt él, igaz, számára nem okozhatott akkora gondot az éghajlattal megbarátkozni, mint mondjuk egy közép-európainak. Ám hogy a fudge mit jelent a briteknek, azzal már ő is rég tisztában van, mi több, számos ízben kínál kis kóstolót.

És akkor itt álljunk meg egy kis időre, mert tisztázni kell az édesség jelentését, s a jelenséget, hogy a finomság micsoda népszerűségnek örvend Nagy-Britanniában! A fudge leegyszerűsítve tulajdonképpen tejkaramella, cukorból, vajból és tejből vagy tejszínből készül, de csak nyomokban emlékeztet a mi egykori, sárga bocis papírba csomagolt verziónkhoz. Aminek leginkább az alapanyag jobb minősége lehet az oka, gondolom, ráadásul az édesség kapható számos ízesítésben. Például – mi ezeket kóstoltuk – rumos-mazsolás, narancsos, belga étcsokoládés, likőrrel ízesített vagy csokis-gyömbéres. Egy biztos: Britanniában úton, útfélen kapható és veszik is nagy szeretettel a vásárlók. Nem csoda, nagyon finom.

Két standdal odébb egy másik vásáros valóságos arzenálját vonultatja fel a fudge-nak, igaz, ezek a termékek nem házi készítésűek. A piac egy másik részén igaz fudge mennyországra bukkanunk, a kézműves finomságot mogyoróvajas, epres-fehércsokoládés, málnás, almás-fahéjas, rebarbarás-sodós, nutellás, juharszirupos és még sós ízben is kínálják. Az édességet tömbökben árulja a tulaj, 2,50 font egy, ami durván ezer forint, azonban szemre minden túlzás nélkül is vannak a kockák vagy 25 dekásak.

A Great Taste Awardsról ebben és ebben a cikkünkben már beszámoltunk, de más a maga valójában látni, micsoda elismerés a cím elnyerése. Mivel a díj brit, értelemszerűen rengeteg szigetországbéli vállalkozás viselheti büszkén termékén a logót, így számos fudge gyártó is. A piacon is rábukkanunk a Joy’s cég kézműves, narancsos, csokoládés verzióira, a termékek mellett nagy táblán virít a Great Taste Awards emblémája.

Természetesen egy igazi piac nem működhet pékség nélkül, azonban a belfastit ne úgy képzeljük el, hogy az üzlet hátsó, sötét traktusában gyúrja a tésztát az izzadó pék, nem. Tulajdonképpen nincs is üzlet, csak egy nagy stand, amelynek végében munka közben akár beszélgethetünk is a pékkel. Aki mesés dolgokat készít a mini kemencében vagy a forró vaslapon: kiscipókat, óriási, pogácsára emlékeztető sós süteményeket, különféle palacsintákat, szódakenyeret (valamint egyéb szódás pékárut) és burgonyás kenyeret.

Itt ismét meg kell állnunk egy pillanatra! A szódakenyér szódabikarbónával dúsított tésztából készül, amitől légiessé válik a pékáru. A britek ezért is rajonganak, legalábbis vendéglátóink nagy becsben tartják, illetve tartanák, ha nem fogyna el minden alkalommal igen rövid idő alatt.

Külön részt foglalnak el a piacon a halászok, halárusok. A jéghalmokon friss tengeri halak és herkentyűk sorakoznak. Lazac, tőkehal (amelynek füstölt változata nagyon kedvelt az itteniek körében), tengeri sügér, rombuszhal, homár, különböző rákok, némelyik ollója akkora, hogy egy ember simán jóllakik vele. Kapható természetesen tintahal, polip, feketekagyló és osztriga is, utóbbi mellett szeletelt citromot is találunk a kóstoláshoz.

Szerencsések az észak-írek, hiszen ha olykor kedvük szottyan egy kis friss osztrigázáshoz, és nem a piacra mennek érte, akkor sem kell átvágniuk egy világvároson, míg találnak egy éttermet, egyszerűen csak kimennek a sziklás, köves tengerpartra, és kis hálóba összegyűjtik, amit a Jóisten eléjük tálal. Aztán vagy ott helyben megeszik nyersen, vagy grillezik kicsit és úgy fogyasztják el.

Vehetünk zöldséget, gyümölcsöt is a belfasti St. George’s piacon, így akadunk rá Seamus Breslanra, és meghökkentő feliratára, amellyel terményeit reklámozza. „Mi ültetjük, tápláljuk, neveljük és takarítjuk be a saját öko-bio, vegyszermentes terményeinket”. Amik ráadásul szezonálisak, teszik hozzá, bár nem tudom, Észak-Írországban mi számít annak, lévén – kis túlzással persze –, de télen, nyáron közel azonos a hőmérséklet.

Ha a mi szezonális zöldségeinkből, gyümölcseinkből indulunk ki, teljesen up to date Seamus és lengyel felesége, Alicia kínálata. Pirosló alma, brokkoli, zeller, több féle saláta, kelbimbó fürtökben, hatalmas babok. Céklából több is akad, különlegességük nem csak abban áll, hogy a hagyományos lila mellett árulnak citromsárga belűt is, hanem kettévágva leginkább egy lollypopra emlékeztetnek. Találunk még tökvirágot, kerti sarkantyúkát, óriási taplógombákat és egy zöld valamit, amiről fogalmunk sincs, mi lehet. Seamus siet segítségünkre, s közli, tengeri fű az, saját gyűjtése, kóstoljuk meg nyugodtan. Sós-savanykás, nagyszerű eledel.

Persze kapható hagyományos zöldség, gyümölcs még több helyen, de azért mi igencsak szívünkbe zártuk Mr. és Mrs. Breslant. A piac közepén óriási sajtos stand várja a vásárlókat. Nem messze tőle a hentesnél hosszú sor kígyózik, nem csoda. Magyar szemnek hihetetlen látvány, hogy egy átlagos piacon olyan steakek, bárányhúsok sorakoznak a pultban, mint nálunk csak elit budai környékek erre szakosodott üzleteiben. Az itthon alig ismert kacsatojást Belfastban hatos kiszerelésben árulják.

A keleti árusok révén olyan hosszú fűszerpult áll a háziasszonyok rendelkezésére, amelyre még egy indiai szaki is elismerően ciccentene. Talán a mellékelt fotó is bizonyítja: egyáltalán nem lódítunk, mikor azt állítjuk, legalább 150 féle fűszer illatozik a színes ládikákban. 

A piacon számos látnivaló akad, ha például elfáradunk, csak le kell ülni s nézelődni kicsit. Mellettünk például egy öregúr üldögél, aki a kávéja mellett olvassa a nyomtatott (!) napilapot – brit, így esernyője sem hiányozhat mellőle. Vagy egy turistacsoportot, amelynek tagjait standról standra kalauzolja a direkt erre a célra szakosodott idegenvezető. Persze itt is, ott is kóstolnak, csipegetnek egy kicsit útközben.

Nem Britanniában járnánk, ha nem találkoznák számos nemzet konyhájával. Természetesen elkölthetünk egy hagyományos brit reggelit, tükörtojással, baconnal, sültkolbásszal, pirítóssal, de kóstolhatunk libanoni falafelt, spanyol paellát, brit burgert, olasz édességeket, francia különlegességeket. És ha még ez sem volna elég, s ebéd után is van kedvünk nézelődni, bátran megtehetjük a számos árucikkesnél, antikosnál, képkereskedőnél vagy hallgathatjuk az éppen a piac közepén zenélő együttest, énekest.