Fő tartalom átugrása

A kókuszos szaloncukortól ments meg, Uram, minket!

A tizedik születésnapját ünneplő Szupermenta szezonális, adventi terméktesztjének főszereplői a kókuszos szaloncukrok voltak. Hála és köszönet jár a Nébihnek és a Szupermentának, mert egyszer és mindenkorra ráébresztették a magyarokat: semmi keresnivalója nincs a kókuszos szaloncukornak a karácsonyfán. Sokkoló tudósítás következik.

Böjt után alamizsnagyűjtés, ostyaosztás

Ismét elérkezett advent, a várakozás, az elcsöndesedés, a jótétemények gyűjtésének meghitt időszaka. A keresztények ilyenkor Jézus Krisztus eljövetelére várnak, négy héten át hajnali szentmisére járnak, minden vasárnap egy új gyertyát gyújtanak az adventi koszorún. Azt talán kevesebben tudják, hogy hajdan a húsvétot megelőző nagyböjthöz hasonlóan advent idején is böjtöltek az emberek, és több népi hagyományt is tartottak.

Érzelmi ételekkel készüljünk az ünnepekre!

A kiegyensúlyozott táplálkozásban kiemelt helyet foglalnak el a vörös húsok, hiszen számos olyan ásványi anyagot tartalmaznak, amelyek más élelmiszerből nehezen lennének felvehetők – hangzott el az „Ünnepeljen malaccal” kampány sajtóeseményén. A fogyasztásösztönző akciót idén is az ünnepi időszakra időzítették. A kampány két infuenszere, Borbás Marcsi gasztro-műsorvezető és Hentes Robi tiktoker receptvideókat oszt meg a promóciós időszakban, valamint nyereményjátékot hirdetnek, amelynek fődíja egy sertéstermékekkel teletöltött hűtőszekrény.

Gyertyatartó, magyal, hópehely fatörzsbe faragva

A francia gasztronómia kiemelkedő eseményei közé tartozik az ünnepi desszert készítése. Az aktuális fatörzstorta-variációk megjelenése a cukrászati iparág igazán kreatív időszaka. Ilyenkor a cukrászatok többsége újdonsággal jelentkezik, a luxusszállodák, a híres cukrászok már november elején bemutatják legfrissebb kreációikat. Melyek a 2024. év legizgalmasabb fatörzsei? Ünnepi cukrászhírek Párizsból.

Hal vagy pulyka? Mindkettő! – A Gourmet Riporter karácsonyi fogásai

A legtöbb magyar családban szenteste megváltoztathatatlan fogások uralják az ünnepi asztalt. Mi ezúttal azoknak kívánunk kedvezni, akik nem ragaszkodnak pontról pontra a tradíciókhoz, szívesen kísérleteznének új, de nem formabontó ételekkel. Esetleg hagyományos fogást tennének az asztalra, de eddig nem merték elkészíteni, mert nem volt hozzá jó receptjük. Pálinkás Zsolt séf segítségét kértük, aki minden problémára kínál megoldást. Fogadják ajánlatát szeretettel!

Libától a lencséig – megkóstoltuk az adventi vásárok kínálatát

November 15-től látványos ünnepi díszbe öltözve várja a látogatókat Budapest két ikonikus karácsonyi vására. A Szent István téren Európa – egyedülálló módon – négy alkalommal is legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika, a Vörösmarty téren pedig Budapest három éve megújult ünnepi vására, a Vörösmarty Classic Xmas várja a vásárlókat. Az ínyencségek között úgynevezett fix áras ételek és 1600 forintos, pénztárcabarát menükínálat is fogadja az ünnepelni vágyókat.

Mély beszélgetések, mesés borok

A Pannon Bormíves Céh ebben az évben is megrendezte Ünnepi Nagykóstolóját. Az eseményen sétáló kóstoló keretében Magyarország legjobb borászaival lehetett kötetlenül beszélgetni, valamint legjobb pincészeteinek válogatott tételeit kóstolni.

Minerális, unikális, várvédő – karácsonyi borajánlatunk

Közeleg a karácsony, a kereszténység legszebb ünnepe. Az ünnepi asztalra a legtöbb családnál halászlé, rántott hal, pulykasült vagy töltött káposzta kerül, persze a bejgli és a finom sütemények mellett. Nagyobb talány a megfelelő bor kiválasztása a különböző fogások mellé. Enyhítve a karácsonyi fejtörőn, néhány ötlettel szolgálunk: ajánlunk fehér- és vörösbort a Mecsektől a Balaton-felvidéken Egerig.

Óriás hógömb és szarvasgombás lángos a Pánik Partyn


A noszvaji Nomád Hotel & Glamping „kistestvérével”, az egri Fázis Koszt és Kávé csapatával két nappal szenteste előtt, december 22-én, különleges rendezvénnyel várja azokat, akik az utolsó pillanatra hagynák az ünnepi bevásárlást, vagy csak kikapcsolódnának az ünnepek előtt. A Pánik Party vidám, kötetlen hangulatú esemény lesz, ahol minden egy helyen elérhető: ajándékok, ételek, élmények és persze felejthetetlen karácsonyi atmoszféra – nem csak egrieknek.

Szabi, a Pék: „Tudjuk megélni a boldog pillanatokat!”

Nem érdekel a bevétel, nem érdekelnek a számok, csak egy dolog: amit kiadok a kezemből, top minőségű legyen – vallja Szabadfi Szabolcs pékmester. A szakember szerint a bejgli ünnepi étel, amit nagy tisztelettel, válogatott alapanyagokból kell elkészíteni. Kitartást, vidámságot és alkotókedvet kíván a magyaroknak a jövő évre. Karácsonyi nagyinterjúnkban azt is elárulta: ragaszkodik a sapkájához és a csúcsdísz felhelyezéséhez. Szentendre belvárosában nyílt új bázisán beszélgettünk.

Téli séták, ünnepi menük, különleges bejglik

Közeleg a karácsony, amit az is jelez, hogy már ég az első gyertya az adventi koszorún. Sok családban kezdenek gondolkodni, mi legyen a karácsonyi menü, egyáltalán hol ünnepeljenek? Változtassanak-e a régi szokásokon, és beüljenek egy elegáns étterembe, esetleg rendeljenek karácsonyi fogásokat? Bajlódjanak-e a bejgli és más édességek megsütésével, vagy bízzák a profikra? Elutazzon-e a család az ünnepekre, és ha igen, hová? Összeállításunk segíthet a kérdések megválaszolásában.