Ismét elérkezett advent, a várakozás, az elcsöndesedés, a jótétemények gyűjtésének meghitt időszaka. A keresztények ilyenkor Jézus Krisztus eljövetelére várnak, négy héten át hajnali szentmisére járnak, minden vasárnap egy új gyertyát gyújtanak az adventi koszorún. Azt talán kevesebben tudják, hogy hajdan a húsvétot megelőző nagyböjthöz hasonlóan advent idején is böjtöltek az emberek, és több népi hagyományt is tartottak.

Az adventi időszakhoz több, élelemmel, étkezéssel kapcsolatos szokás is élt. Mára jobbára eltűnt az adventi böjt szokása, pedig sokáig meghatározó volt a keresztények életében. Az Osztrák-Magyar Monarchia területére XIV. Kelemen pápa 1774-ben a szerdai, pénteki és szombati szigorú böjtöt írta elő, ami egészen 1918-ig volt érvényben, de még 1956-ig december 24-e, karácsony vigiliája szigorú böjti nap volt.

A korábban heti 3, majd 2 napos (szerdai és pénteki) adventi böjt és a szombati hústól való tartózkodás hagyományőrzőbb vidékeken még a 20. század közepén is szokásban volt az idősebbek körében. Egyes adatok szerint ezeket a böjtöket még a Nyíregyháza környéki evangélikus tirpákok is megtartották.
A hagyományok közé tartozott az adventölés (kántálás) és a szálláskeresés is. Előbbi során a diákság énekléssel gyűjtött alamizsnát, illetve énekelt ünnepi köszöntőket a háziaknak – áll a Magyar Katolikus Lexikonban. Magyarországon a 16. században alakult ki a szokás, főleg a protestáns iskolák körében. A szálláskeresés karácsonyi játék, ami a Betlehembe érkező, és ott hajlékot kereső József és a gyermekét váró Mária fáradozását eleveníti föl.A karácsonyi asztal egyik fő eledelének, a karácsonyi ostyának (molnárkalács) az osztogatását ostyahordásnak nevezték. Az ostyát eredetileg a pap és a tanító (kántor) közösen süttette, s a pap osztogatta a falubelieknek. Később a félreérthetőség elkerülése végett az ostyát karácsony böjtjén a kántor, harangozó, gyermekek kíséretében osztogatta a nép között. A borsodi palócoknál az ostyát a kántor abból a magból sütötte, amely az őszi vetéskor kimaradt, és erre a célra a gazdák elküldték neki.

Minden házhoz annyit ostyát vittek, ahányan ott laktak. Mielőtt átadták volna molnárkalácsot, énekeltek, verset mondtak. Némely vidékeken a ház ablakán bekopogtak, és megkérdezték: „befogadják-e az Isten Igéjét?” A gazdasszony a szívességet annyi lencsével, mákkal, aszalt gombával, esetleg szilvával viszonozta, amennyi a gyerekek tányérjába, táljába belefért.

Laczkó Aranka: Karácsonyi kántálás

Az adventtel kapcsolatban sok egyéb szokás is élt. A karácsonyig tartó várakozás kezdetét harangszóval jelezték. Adventban kerülték a zajos mulatságokat, táncot, lakodalmat. Ilyenkor számos ivóban csak utasokat szolgáltak ki.

A várakozás időszakának hagyományos vallásos alaphangulatát Közép-Európa-szerte a hajnali mise, a roráte jelentette és jelenti még ma is. Sok helyütt szokás volt, hogy a gyermekek énekszóval, csengetéssel költögették a híveket, hogy a szentmisére odaérjenek.

Erre az időszakra esik több jeles nap, amelyeknek népi hagyományköre kisebb-nagyobb mértékben vallásos elemeket is tartalmaz (András, Borbála, Miklós, Luca). Ekkor van a téli napforduló ideje is, amely a téli időszak vallásos mágikus népi szokáshagyományának nagy részén érezteti hatását.A legújabb kor adventi szimbóluma az adventi koszorú: 1840-ben Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkész imatermében felfüggesztett egy szekérkereket, s rajta minden nap egy gyertyával többet gyújtott meg, míg a falakat fenyőgallyal díszítette. Később a kereket koszorúvá alakították a köréje font fenyőgallyakkal. A szokás 1930–1940 között katolikus körökben is terjedni kezdett.

Via Magyar Katolikus Lexikon
Fotó: VisitEger; Needpix; Laczkó Aranka: Karácsonyi kántálás