A 15. század végén, amikor az európai központú „Óvilág” találkozott az Újvilággal és annak új növényeivel, így köztük a chilipalántával, az európai fűszerkereskedelem elkezdett az addig megszokott keleti útvonalaktól (India és Kína) nyugati irányba, Dél-és Közép-Amerika felé tolódni. Ma már a chilipaprika globális árucikknek számít, amelyet világszerte termesztenek és árulnak, ugyanakkor „európai pályafutásának” kezdete csak a 15. század végére és a 16. század legelejére tehető. Elnevezése pedig egy tévhiten alapul.

Az eredetileg Közép- és Dél-Amerikában őshonos, navatl (vagyis azték) nyelven „chili”-nek nevezett növény fontos vallási jelentőséggel bírt a helyiek számára, akik emellett étkezési és orvosi célokra is alkalmazták. A paprika rituális, vallási használatáról számol be a 16. századi Firenzei Kódex (Florentine Codex) néven ismert, azték kultúráról szóló, navatl, spanyol és latin nyelven írt enciklopédia is.

1. Kép

Kiderül, hogy az eső azték istenéhez, Tlalokhoz intézett ima fontos kelléke volt a chilipaprika, a kereskedők pedig szerencsét hozó rituálékban használták, így egy rosszabb forgalmú nap végén a ruhakereskedők chilipaprikát csúsztattak két ruha közé, hogy másnap jobban el tudják adni portékájukat.

2. Kép

Az amerikai kontinens korai felfedezőinek feljegyzései alapján a chilipaprika széles körben termesztett növénynek számított az Újvilágban, és fontos szerepet töltött be az ott élők mindennapi étkezésében: utcai árusok fűszeres ételeket, tortilla-szerű kenyereket és hússal, chilipaprikával töltött lepényeket ízestettek vele. A növény baktériumölő hatása miatt a paprikát főként gyomorbántalmak kezelésére használták, de krónikus fájdalmak enyhítésére, illetve fog- és ínyfájdalmak gyógyítására is alkalmazták. Mézzel őrölt keverékével mintegy arckrém formájában a bőr szépítésére és a foltok eltűntetésére hasznosították.

3. Kép

Diego Álvarez Chanca, a felfedezőutakon Kolumbuszt kísérő orvos, 1494-ben szállította magával hajóján az első paprikamagokat Spanyolországba egy levél kísértében, amely a növény gyógyhatásainak első leírását tartalmazta. Kolumbusz, amikor első útján találkozott a chilivel az amerikai kontinensen, úgy gondolta, hogy az Indiából származó, enyhén csípős növényhez, a fekete borshoz (piper nigrum) hasonlít a fogyasztásakor jelentkező égető érzés miatt.

Bár a két növény között nincs jelentős genetikai kapcsolat, a „piper” (pepper) elnevezés olyannyira ráragadt a chilipaprikára, hogy aztán számos félreértést és tévedést okozott a növény származási helyét illetően az európai botanikusok között. Végül, hogy megkülönböztessék a paprikát a borstól, a „capsicum” elnevezést kezdték alkalmazni az újvilági növény megjelölésére, melyet 1543-ban javasoltak először botanikai kifejezésként a nemzetség meghatározására. A kifejezés a latin „capsa’”, vagyis tok és a görög „kapto” harapni szavakból származik, amely a gyümölcs alakjára és a harapás csípősségére utal. A tudományos „capsicum annuum” elnevezés is innen származik, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a növény azték neve nyomán a „chili” megnevezés is elterjedt.

4. Kép

Kolumbusz útját és az első magok Európába érkezését követően a chilipaprika futótűzként terjedt világszerte. Miután a portugálok gyarmatokat hoztak létre Afrika nyugati partjain és a mai Brazília területén, ők váltak a chilipaprika elsődleges terjesztőivé a világon, a különböző területek kultúrái pedig gyorsan átvették és beillesztették a növényt saját gasztronómiájukba. 1542-ben szintén portugál hajóknak köszönhetően jutottak el az első paprikák Indiába, ahol olyan népszerűvé vált a fűszernövény, hogy ma már India számít a világ első chilipaprika termelőjének.

Ugyanakkor erős íze és csípőssége miatt az európaiak elutasították a növény fogyasztását, így a paprikát a gyümölcsök szokatlan, díszes formája miatt kezdetben csak dísznövényként ültették Európában, amely – a napraforgóhoz hasonlóan – csodálatos udvari kertekben pompázott. Bár az elterjedésében döntő érdemeket szereztek az európaiak, mégis földrészünk nemzetei voltak az utolsók, akik a paprikát beépítették konyhájukba és gasztronómiájukba.

5. Kép

Az első paprikamagok ritka és igen drága árucikknek számítottak Európában, csak arisztokraták és botanikusok engedhették meg maguknak vásárlását, előbbiek a gyümölcs különleges formája miatt, utóbbiak pedig a tudományos kíváncsiságtól vezérelve. Idővel, ahogy Európa vidékein olyanok is elkezdték termeszteni a paprikát, akik a még drágább ázsiai fekete borsot nem engedhették meg maguknak, illetve, ahogy ezzel egy időben a világ egyéb részein való paprikatermelés és -kereskedelem drasztikusan megnőtt, a paprika ára és értéke csökkeni kezdett, egyúttal pedig népszerűsége is visszaesett az elit körében. Ekkor ragadt rá a növényre a gúnyos „szegények borsa” kifejezés. A paprika helyzete csak a 18. század folyamán szilárdult meg igazán Európában, amikor fűszerként való használata is szélesebb körben elterjedt.

6. Kép

Magyarországon szintén a 18. században vált népszerűvé a paprika, amely főként a már Indiából érkező szállítmányok révén érkezett hazánkba, a szegedi paprika pedig már az 1874. évi bécsi világkiállításon is szerepelt. A növény magyar elnevezése (paprika) a „piper”, vagyis bors szóból származik, tehát a Kolumbusz nyomán elterjedt és az évszázadok folyamán az európai botanikusokat megtévesztő borshasonlatot követi. Mivel Európán kívül mindenhol hamarabb terjedt el a paprika élelmiszerként és fűszerként való használata, sok botanikus „indiai paprikaként” (piper Indicum) azonosította a növényt, amely Keletről került Európába.

7. Kép

Az első Európába érkező paprikák csípősek voltak, de már ekkor is létezett édes fajta. A csípősségért felelős kapszaicin, amely az édes paprikákból hiányzik, az egész növényben megtalálható, de töményen a magokban és a gyümölcs ereiben van jelen. A paprikát a 16–17. századi európai botanikusok az aztékok nyomán az emésztésre gyakorolt kedvező hatása mellett a krónikus fájdalmak enyhítésére, illetve a nemi vágy fokozására, afrodiziákumként ajánlották.

Képjegyzék:

1. Kép: Paprika ábrázolása, Johann Wilhelm Weinmann, 1742. (Kép forrása: Solanum mordens bifurcata siliqua, Royal Botanic Garden of Madrid, Spain.
europeana.eu/item/165/https___bibdigital_rjb_csic_es_idviewer_14155_153

2. Kép: Chilit árusító azték kereskedő. (Florentine Codex, 1577, X. könyv, 49r. A kép forrása: florentinecodex.getty.edu/book/10/folio/49r/images/05da0350-7286-4d24-bf2c-e445eb15c32d

3. Kép: Fogfertőzés kezelése chilivel. (Florentine Codex, 1577, X. könyv, 102v. A kép forrása: florentinecodex.getty.edu/book/10/folio/102v/images/1eb701a7-8281-4149-83ff-fdbe89a1944e

4. Kép: Paprikaábrázolás Petrus Andreas Matthiolus 1586-ban megjelent herbáriumából. A szerző „indiai paprikaként” (Indianischer Pfeffer) hivatkozik a növényre. (In: P. A. Matthiolus: Kreutterbuch. Francfurt am Mayn, 1586. A kép forrása: MNM KK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár, Régi Könyvgyűjtemény)

5. Kép: Chiliábrázolás Leonhart Fuchs 1543-ban kiadott herbáriumában, ahol „indiai borsnak” (Indianischer Pfeffer) nevezi a szerző a növényt. (Forrás: Wikimedia Commons)

6. Kép Paprikaábrázolás Leonhart Fuchs 1543-ban megjelent herbáriumában. (Forrás: Wikimedia Commons)

7. Kép: Chiliábrázolás Petrus Andreas Matthiolus 1586-ban megjelent herbáriumából. (In: P. A. Matthiolus: Kreutterbuch. Francfurt am Mayn, 1586. A kép forrása: MNM KK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár, Régi Könyvgyűjtemény)